Sajtószemle
2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2000-2002 |
,,Az Alzheimer-kór diagnosztizálása után számos jogi, pénzügyi és egyéb teendőt érdemes napirendre venni a beteg érdekében, és tisztázni, kinek milyen jogai vannak, illetve lehetnek a gondozás alatt. A jelenlegi magyar szabályozás szerint az Alzheimer-kórban szenvedő betegek törvényileg nem számítanak fogyatékosnak, jóllehet az ENSZ 2007. évi XCII. törvénye szerint minden fogyatékosokat érintő rendelkezés hatályát ki kellene terjeszteni az Alzheimer-betegségben szenvedőkre is...''link>>
,,Új molekuláris eszközt fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, amellyel ,,megtisztíthatják'' az agyat az Alzheimer-kór kapcsán kirakódó amiloid fehérjéktől - számol be a kutatásról a Science Daily tudományos hírportál. A szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór jellemzője, hogy a béta-amiloid fehérje csomószerűen kirakódik az agyban...''link>>
,,Minden ötödik profi bokszolónál kialakulnak neuropszichológiai zavarok, az ismételt agyi sérülések pedig olyan betegséghez (a 'bokszolók demenciájához') vezethetnek, mely igen hasonló az Alzheimer-kórhoz - állapította meg egy német kutatás. A Deutsches Arzteblatt International című szaklapban megjelent kutatásban több száz profi és amatőr bokszoló egészségi állapotát vizsgálták tíz éven keresztül...''link>>
,,Azt a képességünket, hogy tudjuk, a zebra csíkos állat, illetve azt, hogy a zsiráfnak négy lába van, szemantikus emlékezetnek nevezzük. Ez teszi lehetővé, hogy a szavaknak jelentést tulajdonítsunk, segít az általános ismeretek előhívásában és a fogalomtársításokban. Alzheimer-kórnál romlanak ezen képességeink...''link>>
,,Egy új kutatás szerint az Alzheimer-kórnak és a szívrohamoknak közös a genetikai hátterük. A vizsgálatok eredményeképpen kifejlesztették az első olyan genetikai tesztet, amellyel már fiatal korban meghatározható a betegségek kialakulásának kockázata...''link>>
,,Brit szakértők azt állítják, hogy megtalálták a módját az Alzheimer-kór korai felismerésének, amellyel a betegség már évekkel a tünetek megjelenése előtt kimutatható. Úgy gondolják, hogy a kimutatás megvalósítható egy lumbálpunkcióval és agyi képalkotással...''link>>
,,Magával ragadóan, személyes hangvétellel ismerhetik meg egy Alzheimer-kóros életét Martin Suter ,,Új molekuláris eszközt fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, amellyel "megtisztíthatják" az agyat az Alzheimer-kór kapcsán kirakódó amiloid fehérjéktől - számol be a kutatásról a Science Daily tudományos hírportál...''link>>
,,Magával ragadóan, személyes hangvétellel ismerhetik meg egy Alzheimer-kóros életét Martin Suter 'Az emlékezet csapdájában' című könyvéből. Konrad Langnak soha nem volt igazán boldog élete, ha valakinek, neki van oka elfelejteni a múltját: kora gyerekkorától egy dúsgazdag családtól függött, amely soha nem fogadta be, de nem is engedte el. Most, hatvanas évei közepén élete révbe érni látszik...''link>>
,,A jó (HDL) koleszterin magasabb szintje nemcsak a szívet óvja, de védi az agyat is az Alzheimer-kór ellen is - közölték amerikai kutatók. Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban megállapították, hogy a 65 év feletti emberek körében azoknál, akiknek a legmagasabb volt a HDL-szintje, 60 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Alzheimer-kór a követés négy éve alatt, mint a legalacsonyabb HDL-szinttel élők között...''link>>
,,Új molekuláris eszközt fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, amellyel 'megtisztíthatják' az agyat az Alzheimer-kór kapcsán kirakódó amiloid fehérjéktől - idézte a Science Daily tudományos hírportál (http://www.sciencedaily.com)...''link>>
,,Egy káros fehérje, a béta-amiloid lassabb eltávolítása állhat az Alzheimer-kór hátterében – állapították meg amerikai kutatók. A tanulmány eredménye segít megmagyarázni, miért halmozódnak fel béta-amiloid fehérjeplakkok az Alzheimer-kóros emberek agyában. Mint Randall Bateman, a St. Louis-i Washington Egyetem munkatársa, a kutatás egyik résztvevője emlékeztetett rá, a betegséggel érintett emberek agyában a kóros fehérjéből 100-szor vagy akár 1000-szer több van, mint az egészséges emberekében...''link>>
,,Az Alzheimer-kór szövettani eltéréseinek kialakulásában is szerepet játszik a nitrogén-monoxid hiánya, amely a verőerek tágulásának feltétele is - közölte a Circulation Research. A verőerek bélését képező sejtréteg termeli az igen gyorsan lebomló gázt, a nitrogén-monoxidot, mely az erek tágulásához alapvetően szükséges...''link>>
,,Sok koleszterint tartalmazó étrenden élő patkányok olyan jellegű emlékezetzavart és idegrendszeri eltéréseket mutattak, mint az Alzheimer-kór - derült ki osztrák kutatók tanulmányából. Alois Alzheimer német ideggyógyász 1907-ben találkozott egy beteggel, aki olyan furcsa gondolkodási zavarral jelentkezett, hogy a doktor a tünetcsoportot részletesen leírta...''link>>
,,Egereken teszteltek egy génterápiát, mely megoldaná az Alzheimer-kór okozta memóriagondokat. A fejlett világban a népesség öregedésével egyre gyakrabban jelennek meg a demencia különböző formái, köztük az Alzheimer-kórhoz köthető szellemi leépülés. A neurológiai kórképekkel foglalkozó San Franciscó-i Gladstone Intézetben egy agyi ingerületátvivő szerepét vizsgálták...''link>>
,,Sikeresen tesztelték a tudósok egereken azt a módszert, amely során génterápiával javítanak az olyan memóriaproblémákon, amelyek súlyos mentális betegségekhez, például az Alzheimer-kórhoz kapcsolódnak. A kezelés során azoknak a vegyi anyagoknak a szintjét emelik, amelyek könnyítik az agysejtek közötti kommunikációt...''link>>
,,Becslések szerint Magyarországon 160 ezren szenvednek Alzheimer-kórban. Az Alzheimer-kór a demenciaesetek hatvan-hetven százalékáért felel. Egy előrehaladott alzheimeres akár kiváló fizikai állapotban lehet, amikor agya már rég cserbenhagyta. Fokozatosan minden kapcsolatát elveszíti a világgal, és lassan, de biztosan egy kisgyerek szellemi szintjére kerül...''link>>
,,Az öregkori elbutulás, más néven dementia sok ezer idős ember életét keseríti meg Magyarországon. Igaz, hogy a szellemi frissesség elvesztése együtt jár a korral, de vannak olyan tünetek, amelyek már Alzheimer-kórra utalnak. A helyes étkezéssel azonban a folyamat lassítható, a betegség kockázata csökkenthető...''link>>
,,Amerikai kutatók szerint, rendszeres mozgással jó eséllyel védi magát az Alzheimer-kór kialakulása ellen az, akinél genetikai hajlam miatt magas kialakulásának esélye...''link>>
,,Lehet, hogy a mobil sugárzása nem tesz jót a fejünknek, de a GPS egységeknek még sugárzás sem kell ahhoz, hogy használatuk súlyos következményekkel, agyi elváltozásokkal járjon...''link>>
,,Nemcsak klasszikus orvosi eszközökkel küzdenek az Alzheimer-kór ellen Franciaországban, ahol ez a betegség egymillió embert érint, és nagy terhet ró az egész társadalomra: a France 2 közszolgálati televízió riportja szerint az ARTZ nevű jótékonysági szervezet művészeti események, kulturális kirándulások és múzeumlátogatások szervezésével is igyekszik segíteni azokon az embereken, akik ennek a jelenleg gyógyíthatatlannak minősített betegségnek valamelyik korai fázisában vannak...''link>>
,,A rövid láb az Alzheimer-típusú elbutulás (demencia) eddig nem ismert kockázati tényezője lehet, amerikai kutatók ugyanis összefüggést véltek felfedezni a láb hossza és a szellemi képességek között...''link>>
,,Puskás Ferenc halálának negyedik évfordulóján a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága szervezésében a székesfehérvári Püspöki Székesegyházban szentmisét és emlékkoncertet rendeztek...'' link>>
,,Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, ami a szellemi képességek súlyos romlásával jár együtt, olyan mértékig, ami a normális napi életvitelt, önellátást is lehetetlenné teszi...'' link>>
,,Öt évvel később jelennek meg az Alzheimer-kór tünetei a kétnyelvű embereknél - állapították meg kis létszámú tanulmányukban kanadai kutatók. A Baycrest Rotman Kutatóintézet munkatársai eredményeiket a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertették...'' link>>
,,A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága 2010. november 17-én (szerda) 15.30 órai kezdettel a Székesfehérvári Püspöki Székesegyházban jótékonysági koncertet szervez Puskás Ferenc halálának 4. évfordulóján...'' link>>
,,Az Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy a kórban szenvedőknél az agy bizonyos helyen lévő idegsejtjei károsodnak...'' link>>
,,Injekcióval sikerült megállítani az Alzheimer-kórt egereknél a németországi Göttingen egyetemi kutatóinak. Az oltásban újfajta antitesttel próbálkoztak a kutatók, a kísérleti eredmények az embereknél is helytállóak - mondta pénteken Thomas Bayer, a német, holland és finn tudósok vezetője. Szerinte a terápia e formáját legkésőbb két év múlva elkezdhetik tesztelni embereken is...'' link>>
,,Amerikai kutatók összefüggést véltek felfedezni a lábunk hossza és az elbutulás kialakulásának kockázata között. A tanulmány, amely megjelent az American Academy of Neurology’s folyóiratban, felveti, hogy a rövidebb lábak egy kevéssé ismert kockázati tényezői lehetnek az Alzheimer-típusú elbutulásnak...'' link>>
,,Az omega-3 zsírsavakat tartalmazó tabletták hatástalannak bizonyultak az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók, akik vizsgálataikról a JAMA (Journal of the American Medical Association) legújabb számában számoltak be...'' link>>
,,A világ legerősebb anyaga az Alzheimer-kórért felelős fehérjékből épül fel. Izraelben kifejlesztették az eddig ismert legnehezebb szerves nanoszerkezetű anyagot. Az új, áttetsző anyag a mesterséges fehérjékhez hasonló módon épül fel...'' link>>
,,Szeretnéd tudni, kell-e tartanod mellrák vagy Alzheimer-kór kialakulásától a jövőben?...'' link>>
,,Svéd kutatók szerint a főleg halban, szárnyasokban és más húsfélékben található B-vitamin védelmet nyújthat az Alzheimer-kór ellen...'' link>>
,,Mintha megrendelésre készült volna, noha talán véletlen, hogy a nyugdíjreform parlamenti végszavazásának napján jelent meg a francia statisztikai hivatal (Insee) egyszerre örvendetes és egyúttal figyelmeztető prognózisa: 50 év múlva Franciaországban kétszázezer fölött lesz a százévesnél idősebb állampolgárok száma. Már jelenleg is 15 ezren vannak...'' link>>
,,A legújabb kutatások szerint az általában tipikusan férfibetegségnek tartott Alzheimer-kór valójában sokkal veszélyesebb a nőkre nézve. Az adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy kétszer több regisztrált nőbeteg van, mint amennyi férfi...'' link>>
,,A demencia (elbutulás) leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór kialakulásához hozzájárulhat a zsírokban és koleszterinben gazdag étrend, állapította meg egy svéd kutatás...'' link>>
,,A séta jó fizikai állóképességet biztosít, ráadásul hosszú évekig megőrizheti az emlékezőtehetséget és a kognitív funkciókat. A Neurology szaklapban közzétett kutatásban 299, átlagosan hetvennyolc éves férfit és nőt vizsgáltak, akiket a kutatók kilenc évig követtek nyomon. Az alanyokat testmozgásukról kérdezték ki, amit a hetente lesétált háztömbök számában rögzítettek. A résztvevők egyhetes lebontásban 0 és 300 háztömb közötti távolságokat sétáltak. A tanulmány kezdete után kilenc évvel magas felbontású agyi képalkotó vizsgálatot végeztek az alanyokon...'' link>>
,,A legutóbbi kísérletek alátámasztották azt a feltételezést, amely szerint a B12-vitamin szintje nagy befolyással lehet arra, hogy kinél alakul ki Alzheimer-kór. Egy 271 finn alany bevonásával készült tanulmány során ugyanis megfigyelték, hogy annál alakult ki a legkisebb valószínűséggel a betegség, akinek a szervezetben a legmagasabb volt a vitamin szintje...'' link>>
,,Az Alzheimer-kór szekértői új kritériumokat javasolnak a demencia diagnosztizálására, amelyek korábbi stádiumában kaphatják el a rendellenességet, és ennek köszönhetően több páciens juthat hozzá a kezelésekhez illetve a kísérleti gyógyszerekhez...'' link>>
,,A UT Southwestern Medical Center kutatói kísérleti oltóanyagot állítottak elő a béta-amiloid ellen, mely fehérje plakkokat hoz létre az agyban, és valószínűleg hozzájárul az Alzheimer-kór kialakulásához...'' link>>
,,A szaglásvesztés az Alzheimer-kór gyakori tünete, melynek észlelése lehetőséget ad a betegség korai diagnózisára – állapították meg kutatók állatkísérletek alapján...'' link>>
,,Egy új vizsgálat szerint, a családtagok és a közeli barátok egy rövid kérdőív kitöltésével pontosabb diagnózist szolgáltatnak, mint az elmegyógyász és a páciens együtt...'' link>>
,,Az Iowa Egyetem legújabb kutatása megnyugvásként szolgálhat az Alzheimer-kórban szenvedők ápolóinak és hozzátartozóinak. A kutatók szerint a betegek bár gyakran elfelejtik az együtt töltött időt és a beszélgetéseket, de a kellemes jó érzést, ami ezekhez köthető, nem, és ez javítja hangulatukat és általános kedélyállapotukat...'' link>>
,,Az enyhe memóriahanyatlás mindig kapcsolatba hozható az agyszövet rendellenességeivel - olvasható a Neurology folyóirat szeptember 15-i számában. Elfelejteni valakinek a nevét, a kocsink parkolóhelyét, vagy nem emlékezni, hová raktunk egy kulcscsomót - ezek a jelenségek felnőttkorban gyakran előfordulnak, azonban a legújabb eredmények szerint nem tekinthetők normálisnak...'' link>>
,,Brit tudósok egy olyan genetikai mechanizmust fedeztek fel, amely kulcsszerepet játszik a központi idegrendszer kifejlődésében az emberi embrióknál. A szakemberek szerint ezek az eredmények a jövőben elősegíthetik majd, hogy olyan betegségekre találjanak új, hatékonyabb kezelési módszereket, mint az Alzheimer-kór vagy a stroke...'' link>>
,,Az inzulin rezisztenciában vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél nagyobb a kockázata az Alzheimer-kórhoz köthető agyi plakkok kialakulásának - derül ki egy új tanulmányból...'' link>>
,,Alapvetően mindkét nem fogékony az Alzheimer-kórra, az már egy ideje ismert, hogy körülbelül kétszer annyi nő betegszik meg, mint férfi, csak azt nem tudják, miért. Nem világos, hogy miért több a női Alzheimeres, de elképzelhető, hogy a menopauza hormonális változásai is szerepet játszanak, mint ahogy az a tény is, hogy a nők hosszabb ideig élnek, mint a férfiak...'' link>>
,,Az Alzheimer kór kezelésének költségei jelenleg a világ GDP-jének 1 százalékára rúgnak, de az összeg folyamatosan emelkedik. Emiatt is a XXI. század legjelentősebb egészségügyi és szociális krízisét válthatják ki az Alzheimer-kór okozta megbetegedések, hangoztatta Himmer Éva, aki a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága vezetője...'' link>>
,,Az időseket sújtó egyik legkomolyabb elváltozás az Alzheimer kór, ami a mentális képességek folyamatos leépülésével jár. A betegség azonban megelőzhető, pár egyszerű módszerrel. Az amerikai Alzheimer Szövetség ülésén három tanulmányt ismertetettek...'' link>>
,,Az Iowa Egyetem legújabb kutatása megnyugvásként szolgálhat az Alzheimer-kórban szenvedők ápolóinak és hozzátartozóinak. A kutatók szerint a betegek bár gyakran elfelejtik az együtt töltött időt és a beszélgetéseket, de a kellemes jó érzést, ami ezekhez köthető, nem, és ez javítja hangulatukat és általános kedélyállapotukat...'' link>>
,,Becslések szerint Magyarországon 150-200 ezer ember szenvedhet Alzheimer-kórban, ám csak töredéküknél ismerik fel a betegséget és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez...'' link>>
,,A demenciával járó globális költségek 2010-re meghaladhatják a 604 milliárd dollárt (130 billió forintot), vagyis a világ GDP-jének több mint 1 százalékát, 2050-re pedig akár háromszorosára is nőhetnek az ezzel járó kiadások. Az Alzheimer-kór nemzetközi szervezetének (ADI) kimutatása szerint ha a 35,6 millió alzheimeres ember, valamint a másfajta okból szellemi leépülésben szenvedők ápolási és gondozási költségére úgy tekintenének, mint egy ország gazdaságára, akkor az a 18. legnagyobb lenne a világon, Törökország és Indonézia között elhelyezkedve...'' link>>
,,'Globális Azheimer-járvány fenyeget...' A tavalyi hazai rendezvény beköszöntőjében szerepelt ez a felkiáltás, amely igyekszik felrázni a köztudatot, közérdeklődést e betegség természetére és sajnálatos terjedésére. Az Alzheimer-típusú demencia nem/csak az öregedés természetes velejárója, mint sokan gondolják!...'' link>>
,,Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, amelynek megrendezését 1994-ben kezdeményezte - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával - a Nemzetközi Alzheimer Társaság. Magyarország 2002-ben csatlakozott a világnapi rendezvényekhez. Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer betegsége, amelynek következményeként először a személyiség, majd a test is elpusztul...'' link>>
,,A kor előrehaladásával a gondolkodó képesség, az emlékezőtehetség, a gyors következtetés szinte mindenkinél csökken, de ha ennél többről van szó, az a gondolkodás romlásának minősül. Egy új vizsgálat szerint ez férfiaknál gyakoribb és korábban jelentkezik, mint a nők csoportjában - olvasható a Neurology orvosi szaklap legújabb számában...'' link>>
,,A Floridai egyetem tudósai egereken vizsgálták a koffein hatását, és megállapították, hogy az elbutulás és az alzheimer-kór megelőzhető a rendszeres kávé fogyasztással. A fekete nedü a felére redukálta a béta amyloid proteint, ami e betegségek kialakulásáért felelős plakkot hozza létre az agyban...'' link>>
,,Amerikai kutatók kiderítették, hogy a szem speciális vizsgálatával korai stádiumban fedezhető fel a rettegett Alzheimer-kór. A tudósok módszerének lényege, hogy pásztázó lézersugárral vizsgálják meg a páciens szemlencséjét. A módszerrel a béta-amiloid proteinek jelenlétét vizsgálják, melyek a legerősebb kiváltói az Alzheimer-kórnak: e protein rakódik le a beteg ember agyában...'' link>>
,,Egy új típusú vegyülettel sikerült megakadályozni, hogy toxikus lerakódások képződjenek a kísérleti egerek agyában, mindezt a hasonló Alzheimer-kór elleni szerek mellékhatásai nélkül - közölték szerdán amerikai kutatók...'' link>>
,,Az olvasás, a keresztrejtvényfejtés és más, szellemileg ösztönző tevékenységek előnyökkel és hátrányokkal is járnak az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében. A korábbi kutatásokkal megegyezően a Neurology szakfolyóirat szeptember 1-i számában közölt tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy az ilyen mentális tevékenységek lelassíthatják a gondolkodás és a memória romlását a normális öregedés során...'' link>>
,,Az Oxfordi Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a B-vitamin nagy dózisban segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében, vagy csökkentheti súlyosbodását. Felcsillant a remény, de örülni még korai...'' link>>
,,Mindenki feledékeny lehet olykor – ne aggódjunk, ezek még nem az Alzheimer-kór tünetei. Az odafigyelés azonban nem árt: néhány tanács betartásával sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük az elbutulással járó betegségeket...'' link>>
,,Az inzulinrezisztenciával és 2-es típusú cukorbetegséggel élő emberek agyában nagyobb valószínűséggel alakulnak ki az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott lerakódások – közölték japán kutatók...'' link>>
,,Ausztrál kutatók szerint a telített zsírsavtartalmú ételek fogyasztása növeli az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. 'Mostanáig nem volt étrendet célzó megközelítése az Alzheimer-kór kezelésének' - nyilatkozta Mamo professzor, az Ausztrál Technológiai Hálózati Központ igazgatója, a kutatás vezetője...'' link>>
,,A zene új klinikai alkalmazásait mutatták be a neuro-zenetudományi nemzetközi társaság Salzburgban tartott első világkongresszusán. Magspintomográfiás vizsgálatok révén kiderült például, hogy a kellemes zene éber kómás és alzheimeres betegeknél is pozitív érzéseket kelt, ezáltal pedig funkcionális változásokat idézhet elő a sérült agyban...'' link>>
,,A pacemakerhez nagyon hasonló agyi stimulátor (DBS) behelyezésével javítható a memória és az agyi funkciók az Alzheimeres betegeknél. Egy nemrég végzett kutatás kimutatta, hogy miután hat Alzheimeres beteg agyába DBS-t ültettek, a betegek felénél vagy javult az emlékezet vagy lassabb lett a hanyatlás...'' link>>
,,Amerikai tudósok meglepő eredményekkel álltak elő: véleményük szerint a reumás ízületi gyulladás megvédhet az Alzheimer-kórtól. A vizsgálatok során ugyanis kiderült: a reuma olyan fehérjék termelődését idézi elő a szervezetben, amelyek megvédhetik az agyat a memóriavesztéstől...'' link>>
,,A pacemakerhez nagyon hasonló agyi stimulátor (DBS) behelyezésével javítható a memória és az agyi funkciók az Alzheimeres betegeknél. Egy nemrég végzett kutatás kimutatta, hogy miután hat Alzheimeres beteg agyába DBS-t ültettek, a betegek felénél vagy javult az emlékezet vagy lassabb lett a hanyatlás...'' link>>
,,A gerincvelői folyadékban (liquorban) megjelenő bizonyos proteinek segítségével 90 százalékos pontossággal állítható fel az Alzheimer-kór diagnózisa, és nagy biztonsággal jósolható meg, hogy mely memóriazavarral küszködő betegnél alakul ki a betegség - derítette ki egy belga kutatócsoport...'' link>>
,,A zene terápiás alkalmazása már igen régóta ismert. Világszerte része volt az ősi kultúrák gyógyító rítusainak, ma például az Alzheimer-betegség kezelésének fontos összetevője...'' link>>
,,A nagyobb fejmérettel rendelkező Alzheimer-kóros betegek esetében jobb memória- és gondolkodási készség tapasztalható ugyanabban a stádiumban lévő kisebb fejméretű betegekhez képest - írja a Neurology folyóirat július 13-i száma...'' link>>
,,Amerikai kutatók olyan gyógyszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével új agysejtek jöhetek létre. A texasi tudósok eredményei az Alzheimer-betegek gyógyszereit tehetik hatékonyabbakká...'' link>>
,,Az Alzheimer-kórban nő a vérszegénység kockázata, azonban a kapcsolat bizonytalan, a megerősítéshez további vizsgálatok szükségesek. Az Alzheimer-kór Nemzetközi Konferenciáján, Honoluluban bemutatott ausztrál tanulmány 768 egészséges egyén és a gondolkodás enyhe funkciós zavaraiban szenvedő 133 beteg hemoglobinját hasonlította össze, ezzel párhuzamosan tesztelték a rövid- és hosszútávú memóriát, és a kognitív készségeket...'' link>>
,,A nagyobb fejmérettel rendelkező Alzheimer-kóros betegek esetében jobb memória- és gondolkodási készség tapasztalható ugyanabban a stádiumban lévő kisebb fejméretű betegekhez képest - írja a Neurology folyóirat július 13-i száma...'' link>>
,,A legkorábbi stádiumában diagnosztizálnák az Alzheimer-kórt a kedden közzétett új irányelvek szerint - akkor, amikor az amiloidfehérjékből álló plakkok még csak kialakulóban vannak az egyébként egészséges emberek agyában...'' link>>
,,Javította az Alzheimer-kór kezdeti tüneteit mutató páciensek memóriáját, ha inzulint fecskendeztek orrukba. Négy hónapon át tesztelték az újszerű kezelést Alzheimer-kóros betegeken, akikjobb eredményt értek el a memóriateszteken, és a javulás két hónapig fenn is maradt...'' link>>
,,Ha valakinek nagy feje van, az könnyebben kivédheti a demencia súlyosabb tüneteit. A nagyobb koponyájú Alzheimeres betegnek jobb a memóriája és a gondolkodási képessége, mint a kisebb koponyával rendelkezőnek...'' link>>
,,Az a gén, amely a kalóriamegszorítás révén megnöveli az élettartamot, létfontosságú szerepet játszik az emlékezet és az agyi teljesítmény javításában is. A SIRT1 gén által kódolt fehérje a laboratóriumi vizsgálatok során rágcsálókban lelassította az öregedés folyamatát...'' link>>
,,Amerikai és európai kutatók újabb két gént azonosítottak, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában, és új kezelések kidolgozását segíthetik elő. A kutatók eddig kilenc olyan gént fedeztek fel, amelyek vélhetően szerepet játszanak az Alzheimer-kór kifejlődésében - áll a Journal of the American Medical Association május 12-i számában közzétett tanulmányban...'' link>>
,,Elkerülhető-e az életkor előrehaladtával bekövetkező szellemi leépülés? Az Alzheimer-kór legújabb kutatásai szerint igen, de érdemes minél korábban cselekedni. Cikkünk a család szerepével és a legújabb terápiás módszerekkel is foglalkozik...'' link>>
,,A zsírban, cukorban és koleszterinben gazdag étrenden 9 hónapig tartott egerek agyában az Alzheimer-kór kezdődő tünetei fejlődtek ki...'' link>>
,,Amerikai és európai kutatók két új gént azonosítottak, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában. Egy szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint ezzel kilencre nőtt azoknak a géneknek a száma, amelyek kapcsolatban lehetnek a szellemi leépüléssel járó betegség kialakulásában...'' link>>
,,Ha az új. verbális információkat zenés környezetben tálalják az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek, sokkal hatékonyabban képesek megjegyezni azokat - állítják a bostoni egyetem munkatársai. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy csak a betegek képesek ilyen módon hatékonyabban tanulni - az egészséges felnőttek a beszéd és az énekhangon közölt információkra is egyforma arányban emlékeztek...'' link>>
,,Egy szerdán közzétett tanulmány szerint azokban az éltes felnőttekben, akiknek házastársa demenciában szenved, átlagosan hatszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a betegség, mint azokban az idősekben, akiknek partnerét nem érinti az állapot...'' link>>
,,A hatvanhárom éves Joe-nak sok mindent köszönhet a világ, többek között a CD-t is, amelynek kifejlesztése az ő érdeme. Mostanában azonban gyakran a saját udvarán is eltéved. Sőt az is előfordul vele, hogy a négyéves unokája vezeti haza. A nyugdíjas éveit az Alzheimer-kór áldozataként élő egykor zseniális feltaláló betegségét ekként határozza meg: nagyban megy az agyban a kavarás, tisztában van saját siralmas állapotával...'' link>>
,,Táplálkozzon megfelelően, mozogjon sokat, és reménykedjen, hogy a génjei sem teszik hajalmossá az elbutulásra. Ez a titka a kognitív képességek megőrzésének, állítja négy új tanulmány, melyet az Alzheimer Szövetség bécsi éves találkozóján tettek közzé...'' link>>
,,Független kutatások szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy létezik hatékony módszer az Alzheimer-kór megelőzésére vagy lassítására. Korábban az orvosok azt javasolták a pácienseiknek, hogy mozogjanak többet, barátkozzanak emberekkel, fejtsenek rejtvényt, vagy szedjenek halolajat tartalmazó készítményeket annak érdekében, hogy távol tartsák maguktól a betegséget - úgy tűnik azonban, hogy egyik 'terápia' sem elég hatékony...'' link>>
,,Az Alzheimer-kór olyan komplex betegség mely elsőként gátolja az egyén emlékező, gondolkodási, majd a tanulási, döntéshozó, kommunikációs képességeit...'' link>>
,,Hamarosan hat európai országban kezdik meg az osztrák Affiris biotechnológiai vállalat által kifejlesztett Alzheimer-kór elleni új oltóanyag tesztelését. Az Affiris közleményben tudatta, hogy a klinikai kísérletekben körülbelül 420 alany vesz majd részt Ausztriában, Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Franciaországban, Németországban és Szlovákiában...'' link>>
,,Amerikai kutatók szerint a túlsúlyt okozó gén egyik variánsa zsugorodást idézhet elő az agyszövetekben, és számos betegség - például az Alzheimer-kór - kialakulásáért lehet felelős. A probléma adataik szerint az amerikai lakosság közel egyharmadát érintheti - ezen kívül világszerte is több millió embert...'' link>>
,,A kutatók szerint a betegek bár gyakran elfelejtik az együtt töltött időt és a beszélgetéseket, de a kellemes jó érzést, ami ezekhez köthető, nem, és ez javítja hangulatukat és általános kedélyállapotukat...'' link>>
,,Egy hétfőn közzétett tanulmány szerint bizonyos élelmiszer-kombinációk, például a halak, a gyümölcsök és a diófélék, összefüggésben állnak az Alzheimer-kór kialakulásának csökkent kockázatával. Az Archives of Neurology folyóirat online kiadásában megjelenő tanulmány az Alzheimer-kór csökkent kockázata és a kisebb mennyiségű zsírdús tejtermékek, vörös hús, belsőségek és vaj fogyasztása között is talált kapcsolatot...'' link>>
,,A demencia (elbutulás) leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór kialakulásához hozzájárulhat a zsírokban és koleszterinben gazdag étrend, állapította meg egy svéd kutatás...'' link>>
,,Elsőként volt képes egyszerre javítani az Alzheimer-kóros betegek kognitív, funkcionális és fiziológiás eredményein a Baxter egyik immunológiai készítménye...'' link>>
,,Az Amerikai Neurológiai Akadémia új irányelvet adott ki, amely segíthet eldönteni, hogy mikor kell abbahagyniuk a járművezetést az Alzheimer-kórban, illetve más szellemi leépüléssel járó betegségben szenvedőknek...'' link>>
,,Amerikai tudósok szerint megfelelő táplálkozással jelentősen csökkenthető az elbutulással járó Alzheimer-kór kialakulása. Az AFP keddi tudósítása szerint akik halat, gyümölcsöt, csonthéjasokat, szárnyasokat esznek, nagyobb eséllyel kerülhetik el a betegséget...'' link>>
,,Az Alzheimer Társaság 2007-ben több mint 5 millióra becsülte az amerikai betegek számát, mely 2050-re a 16 milliót is megközelítheti. Továbbra is sokan kutatják agyunk titkait - hogy miként dolgozzuk fel az információt, hogyan működik a memória, hogyan öregszik az agy, és hogy hogyan fejlődnek ki az Alzheimer-kórhoz hasonló...'' link>>
,,Ötven év felett érdemes csökkenteni a szervezetbe bevitt réz és vas mennyiségét, mert ezek magas vérszintje összefüggésbe hozható néhány betegség nagyobb kockázatával, így az Alzheimer-kór kialakulásával vagy a szívbetegségekkel - közölték szerdán amerikai kutatók...'' link>>
,,Saját készítésű sorozatot indít árpilis közepétől az HBO az Alzheimer-kórról, amelynek a célja, hogy segítse megérteni a betegséget. Napjainkban a rák után a második legjobban rettegett betegség ez Amerikában...'' link>>
,,Meghökkentő felfedezést tett a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának egyik kutatócsoportja. Az amerikai tudósok ugyanis arra bukkantak, hogy a leptin hormon nagyobb mennyisége a szervezetben csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát...'' link>>
,,Több mint másfél évtizednyi szenvedés után, legyőzte az Alzheimer-kór a divatszakma egyik legnagyobb legendáját, a modellből ügynökké avanzsáló Kim Dawson...'' link>>
,,Meghökkentő felfedezést tett a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának egyik kutatócsoportja. Az amerikai tudósok ugyanis arra bukkantak, hogy a leptin hormon nagyobb mennyisége a szervezetben csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát...'' link>>
,,Az Alzheimer-kór forrásának kezelését először lehetővé tevő új terápiás módszerről számoltak be német kutatók. A greifswaldi tudósok szerint egy szállítófehérje hatással lehet az agyban lévő úgynevezett szenilis foltokra, amelyek az Alzheimer-kór kiváltói...'' link>>
,,Egy apró kapszulát, mely a sárga curry összetevőjét, a kurkumint tartalmazza, jelenleg a vastagbélrák, a psoriasis és az Alzheimer-kór gyógyításában tesztelik. A kurkumin, ami az indiai sáfrány hatóanyaga, lehetséges antioxidáns...'' link>>
,,A zöld tea köztudottan jótékony hatással van a szívműködésre, csökkenti a túl magas koleszterinszintet, segít lefogyni és lelassítja az öregedési folyamatokkal járó kognitív károsodásokat, valamint az Alzheimer-kór folyamatait...'' link>>
,,'Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés' - magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet...'' link>>
,,' A kutatást abban a reményben indították el, hogy sikerül klinikai genomikus alkalmazásokat találni a rák és az Alzheimer-kór kezelésére. Amerikai kutatók a betegek teljes genomjának dekódolásával azonosították betegségük alapvető okát, ami utat nyithat a személyre szabott genom alapú kezelések számára. James Lupski, a texasi Baylor Orvostudományi Egyetem kutatója saját genomját szekvenálta annak érdekében, hogy lokalizálja azt a gént, amely felelős a Charcot-Marie-Tooth-szindrómáért, azért a ritka neurológiai betegségért, amelyben szenved...'' link>>
,,Egy új digitális eszköz segítségével az Alzheimer-kórban szenvedők memóriája rövid időre visszahozhatóvá válhat. Két évvel ezelőtt a most 82 éves, enyhe Alzheimer-kórban szenvedő Reznick jelentkezett egy olyan kísérletre, amellyel Alzheimer-kóros és más memóriazavarokban szenvedő embereknek szerettek volna segíteni...'' link>>
,,Lélegzetvisszafojtva várta a tudományos világ egy ígéretes, Alzheimer-kór elleni gyógyszer klinikai tesztjeinek befejeződését. A készítmény azonban nem hozta a várt eredményeket, így a betegek számára ismét elúszott egy lehetőség arra, hogy kigyógyuljanak a súlyos kórból...'' link>>
,,Egy kísérleti Alzheimer-szer mintegy 25 százalékkal csökkentette az agyban lévő kóros lerakódásokat, újjáélesztve ezzel a reményt egy hatékony gyógyszerre. Huszonnyolc páciensnél próbálták ki a bapineuzumab hatóanyagot, amely a szellemi leépüléssel járó degeneratív betegség hátterében lévő okot szüntetné meg: csökkentené a kóros fehérje-lerakódásokat az agyban...'' link>>
,,Egy kísérleti Alzheimer-szer mintegy 25 százalékkal csökkentette az agyban lévő kóros lerakódásokat, újjáélesztve ezzel a reményt egy hatékony gyógyszerre. Huszonnyolc páciensnél próbálták ki a bapineuzumab hatóanyagot, amely a szellemi leépüléssel járó degeneratív betegség hátterében lévő okot szüntetné meg: csökkentené a kóros fehérje-lerakódásokat az agyban...'' link>>
,,Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés - magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet...'' link>>
,,Máig nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a mobiltelefonálás vagy más infokommunikációs technológiák elektromágneses sugárzása okoz-e egészségkárosodást vagy sem. Egy friss amerikai kutatás szerint - amelyet 2010 januárjában ismertettek a dél-floridai Tampa egyetemének orvosai a Journal of Alzheimer Disease című szaklap hasábjain - akár még gyógyító hatása is lehet a sugárzásnak...'' link>>
,,A Kaliforniai Egyetem felfedezésének köszönhetően új felismerések születtek az Alzheimer-kór kialakulásáról. A megállapítás a hírhedt amyloid beta peptidekre (ABeta) vonatkozik – a kérdés, hogy hogyan játszanak szerepet az Alzheimer-kór kialakulásában...'' link>>
,,Egyes becslések szerint 65 éves életkor felett az emberek 10 %-ánál alakul ki Alzheimer-kór. A betegség először csak az emlékeket törli el, de később az életet is felemészti. A kutatások középpontjában elsősorban a folyamat beindulásának okai és a lehetséges kezelési eljárások állnak, de ugyanilyen fontos, hogy megtaláljuk azokat a jeleket, amelyek a legkorábban figyelmeztethetnek a betegség kialakulására...'' link>>
,,A világon 26 millió Alzheimer kóros betegen segíthet a Johnson&Johnson gyógyszeripari ágazatának új hatóanyaga. A gyógyszeripari fejlesztések és kutatási stratégiák elemzésével foglalkozó R&D Directions szaklap szerint az iparág legjobb kutatás-fejlesztési szakaszban lévő termékportfóliója a Johnson & Johnson gyógyszeripari ágazatának központi idegrendszeri portfóliója...'' link>>
,,Francia kutatók kedden arról számoltak be, hogy ígéretes új célpontot fedeztek fel a visszafordíthatatlan emlékezetvesztést és demenciát okozó agyi betegség, az Alzheimer-kór elleni harcban...'' link>>
,,Tény, hogy az idő múlása megállíthatatlan és elkerülhetetlen folyamat. A gyerekből felnőtt lesz, a felnőttből idős, és mindez így is van rendjén. Mégis kellemetlenül érint minket a felismerés, hogy idősebb korban veszítünk testi és szellemi frissességünkből. Ismerős a helyzet, amikor a bevásárlóközpontban megállunk a sor közepén, és nem tudjuk, mit keresünk, valójában mit is szeretnénk megvenni?...'' link>>
,,Egy új amerikai tanulmány állatkísérletekben összefüggésbe hozta a szaglásvesztést az Alzheimer-kór legjellemzőbb jelével, az agyban kialakuló amiloid plakkokkal. A kutatók úgy vélik, hogy a betegség gyakori tünete, a szaglásvesztés lehetőséget ad a korai diagnózisra...'' link>>
,,Ha a szegedi tudósok terve beválik, az emberek elfelejthetik a naponta szedett gyógyszereket, helyette elég lesz, ha csak egy finom szendvicset majszolnak el...'' link>>
,,Amerikai kutatók arról számoltak be, hogy az Alzheimer-kór esetében olyan, ún. hógolyó-hatás nyomaira bukkantak, amely azzal az ígérettel kecsegtet, hogy a betegség kialakulását megelőző terápiás eljárások is kidolgozhatóak lehetnek a jövőben...'' link>>
,,Kutatók azt ígérik: két éven belül elérhetővé válik az a turmix, mely képes csökkenteni az Alzheimer-kór tüneteit és fokozni az agyműködést – írja a Telegraph...'' link>>
,,Lehet, hogy nem is olyan károsak egészségünkre a mobiltelefonok, mint gondoltuk! Floridai tudósok szerint a készülékekből származó sugárzás megelőzheti az Alzheimer-kór kialakulását...'' link>>
,,Az Alzheimer-kórban szenvedő embereknél ritkában fejlődnek ki rosszindulatú daganatok, a rákbetegeknél pedig kevésbé valószínű az idegrendszeri tünetegyüttes kialakulása - derült ki egy nemrégiben megjelent tanulmányból...'' link>>
Keresés a napilapok Alzheimer-kórral kapcsolatos cikkei között a Med-Courier oldalán (link) |
Fórum
Tudta-e Ön, hogy...
- | Aktuális | | Sajtószemle | Jogi háttér | Partnereink | Linkgyűjtemény | Könyvek | Hasznos címek | Teszt | 1% | Elérhetőségünk | Oldaltérkép